Itt a tavasz, dagad a fasz, és akkor mire kell, hogy ébredjen az ember egy szép szombat reggelen?
Ebben nem az a szép, hogy valaki beszittyózva vezet, hiszen ezt az extrém sportot nagyon sokan űzik manapság, több kevesebb veszteséggel,amik közé villanypóznák és fák is beletartoznak. Azt most ne taglaljuk hogy kit sajnálok jobban.
Az érdekes ebben szerintem az, hogy egyrészt S.András fóti lakos gecibuta, mert ha nem is hagyja ott a papírokat, azért az autójáról mégiscsak felismerik, lévén hogy a rendszámot nem hegesztette le róla.
Leginkább azon van felháborodva a nép /-btw teljesen jogosan/, hogy mekkora g4civel állunk szembe, merthogy nem állt meg segíteni, ráadásul még cigarettával is lehúzta a balesetet elszenvedőket. Az megint más kérdés, hogy az emberek nagyrésze parasztosan szólva baszik a felelősségvállalásra, viszont szereti azt, és annak a kurva anyját szidni, akiről ez ki is derül.
Mindent egybevéve, mivel S.András fóti lakos már okozott hasonló balesetet pár éve,jogosnak tartanék egy perma bant a közlekedésben való manuális részvételére. Aztán majd kiderül, hogy a remek magyar igazságszolgáltatás hogy intézi el az ügyet, de ha S.András-t csak annyi kellemetlenség fogja érni, hogy nem vezetheti az X-Faktor nevű médiakurvagyártót, emellett elveszik a jogsiját egy évre, akkor véleményem szerint nem marad más megoldás, mint egy különleges akciócsoport bevonása, amit alább tekinthettek meg.
/embeddelést letiltották, de ez senkit se zavarjon/